A sikertörténet folytatódik

A sikertörténet koránt sem ért itt véget. Két napja, hogy elkövettem oltári baklövésemet, azóta sincs még gázóránk. Reggel költ a telefon – miután egész éjjel virrasztottam a bébivel – hogy „Szia, Kicsim! Akkor kinek a nevén van pontosan?” Jaaaajjj, neeeeee! Újra és újra elmondom, hogy kinek a nevén. Az enyémen. Lesz. Ha egyszer kész lesz.

Megint hibáztam...

Blogolási pályafutásom rögtön egy sikertörténettel indítanám. Azt már a Kedves hosszan mesélte: elkészült a fűtésünk. Legalábbis belül. Még egy gázórára várunk, hogy tudjunk fűteni is vele, de csak várunk, és várunk... Az idő waczak, a gyerek fázik. Miután a gyerekorvos leoltott, hogy nem hízik rendesen a gyerek, mert hogy egyrészt feléli a tartalékait, hogy melegen tartsa magát, másrészt evészeti gondjaink is támadtak, erőt vettem magamon, és csak felhívtam Tigázos rokonomat, segítséget kérvén, rugdosson már meg pár segget Nyíregyházán, a gyorsabb ügyintézés érdekében. A műszaki ellenőr szavaiból ítélve, csupán az adminisztráción múlik, mikor érkezik a gázóránk.

HiresAli képe

Ricsi

Az ember vezet mindenféle naplót, blogot. Irkál feljegyzéseket, amiket rendszerint soha többet nem talál meg. Így vagyok én is a baba naplóval. Nagyon aranyos találmánynak tartom, csak egy baj van vele: viszonylag keveset használok tollat, így a tollmozgató (kivéve a hátamon lévő) izmok kicsit elcsökevényesedtek.