Jelenlegi helyBlogok / HiresAli blogja

HiresAli blogja


HiresAli képe

Hinta vagányok

Egy kis séta után becsüccsentünk Ricsi kedvenc hintájába, a gimi előtt.
Törpmanó azonnalkövetelte, hogy anyukája is üljön be a hintába és Apa hintáztassa Őket.
Hát tessék, megtörtént!

HiresAli képe

A rendszeradminisztrátorok megbecsülésének napja

Július utolsó péntekje már tizedik éve System Administrator Appreciation Day, vagyis a rendszeradminisztrátorok megbecsülésének napja.

A System Administrator Appreciation Day célja, hogy elismerjük mindazok érdemeit, akiken az egész cég működése múlik. Mert valljuk meg, másik igazgatót elég könnyen talál minden vállalat, de olyan embert, aki képes a cég informatikai rendszerét működtetni a szerverektől a titkárnő MP3 lejátszójáig, aki bejön szombat este, mert kapott egy üzenetet, hogy valami probléma van az áramellátással - na, ilyen embert nem egyszerű találni.

HiresAli képe

Galéria

Valamelyik nap kiszúrtam, hogy a galéria nem nagyon működik.
Tesz fel véletlen képeket, de azokat nem nagyon lehet megnézni.
Ezen alkalmasint segítek, ha lesz egy kis időm, úgy sem volt a rég frissítve már egy ideje.

HiresAli képe

Az elmúlt időkben történt

Telik múlik az idő. Nagyon nem foglalkoztam a blogolással. Lassan egy éve hozzá se nyúltam. Pedig történés lett volna rendesen, amit leírhattam volna, de nem tettem. Sajnos.
Több dolog miatt sem írtam le dolgokat. Egyrészt, azért mert a lustaságom erőt vett rajtam és nem hagyott a bloggal foglalkozni. Másrészt a munkahelyemen irgalmatlan mennyiségű dolgom lett, miután kedves Hajek Ákos kollégám átment máshová dolgozni, ugyan is az óta én vagyok a valaki, de leginkább az, akibe bele kell törölnie a lábát mindenkinek.

Ezen kívül volt egy viszonylag egyszerű bár igen hosszú előzményekkel bíró műtétem is, ami az óta is napirenden van és nem képes meggyógyulni, és a napi normál, egy hangos kisgyerek és egy roppant nyűgös ellenben nagyon boldogtalannak tűnő barátnő.

Ha ez nem volna elég indok, akkor még takarózhatok azzal, hogy a vállalkozás túl van egy szerver cserén, ami elég sok hetet és rengeteg belefeccelt időt és pénzt igényelt.

Persze ez így töményen nagyon úgy néz ki, hogy egy katasztrófa az egész, de azért jelzem közel sem az. Szép lassan haladunk előre.

Példaként mondom a tegnap estét, amikor is az egyébként beszart kád csapot, amit anno Zsóka szintén magával akart vinni, mint elmúlt életünk közös szerzeményét, végre kéjes vigyorral az arcomon bevághattam a kukába, mert kicseréltük Sanyival egy zsír újra.

De nagyon jó példa lehet az is, hogy gyermekünk lassan 1 éves lesz, van 8 foga, már önállóan jön, megy a lakásban, hol négykézláb, hol két lábon és önhatalmúlag pakol le ki és át mindent, amit el, le vagy ki tud szedni. Megtanult már „pápázni”, tapsolni és fennhangon „babázni”, „anyázni” és „apázni”.

Ha ez a felsorolás mind nem lenne elég akkor azt is elárulom, hogy 1-2 héten belül kicseréljük a 31-es felé eső nyílászárókat is, és ha ez kész van, min két oldal beszigeteljük.

Ennyi nagyjából idénre a terv. Olyan apróságok, hogy kicsempézzük a vécét, mert egy erős hasmenéses gyomorrontásos mutatvány után voltam szíves 1 méter magasan lehányni a frissen festett falat, már nem tűnik nagydolognak.

Egy globális dolgot kifelejtettem, ami nem volt tervezve, csak én balga jóváhagytam egy szerelmes pillanatomban. Egyébként érett már a dolog, csak ez is a nagyléptékű események kategóriájába sorolódik, ugyan is képbe került a szekrénysor cseréje. Oly módon, hogy Zsani eladta az övét, én meg boldogan kihajítanám az enyémet. Némi bartel árán meg Yozéét rávettük, hogy generáljon nekünk egy másikat, oly módon, ahogy az a kisasszony elképzelte. És kőn elindult ez a dolog is. Ha minden igaz Sanyi elviszi valami apróért a szekrénysoromat, így ettől meg is szabadultunk hamar gyorsan, már csak a könyvek sorsa várat magára, de ötlet arra is van.

Ha marad még energiánk ezek mellett, akkor gyereket is nevelünk kicsit, megküzdünk a családtagjainkkal, akik jelzem nagyon elvetemültek és tökéletesen életképtelenek, miközben a maximális nemtörődömséggel és a megígért segítség helyett csak a szarkavarással büszkélkedhetnek.

HiresAli képe

Lomtalanítás

Mindig is fontosnak tartottam, hogy időnként az ember, válogatás nélkül kihajíthassa az évek során felgyülemlett haszontalan cuccait.

A szelektív hulladékgyűjtés korában, már nem csak bedobjuk a kukába, ami nem kell, vagy kivisszük a szeméttelepre a felesleget. Már csak azért sem, mert a kuka – ahol lakom – igen hamar megtelne, ha mindenki kihajigálná a felesleges motyót, és a szemetesek nem is visznek el gyakorlatilag semmi nem odavalót. Más részt évekkel korábban bezárták a szeméttelepet, így tökéletesen lehetetlenné vált, hogy az ember megszabaduljon tőle.

Azért persze egy lomtalanításnak is lehet valamilyen formát adni, vagy kialakítani egy rendszert.

Úgy gondolom, hogy ezt a legtöbb város nem teszi meg. Még sosem láttam sehol, hogy rendezett sorokban kihordták volna a szemetet és ott rendezetten, ne adj isten irányítva, elhelyezték volna. Az emberek, nagyjából a kijelölt helyre hordanak mindent – még azt is, ami nem oda való – és elfelejtik örökre. Persze minden rendszer és rendezettség nélkül, találomra, vagy inkább a lerakóhely közelébe.

Ez nem a legjobb megoldás, de azért működhet. Este vagy másnap reggel jönnek a szemetesek, és rendet raknak. Ha jó volt a szervezés, akkor a szemét eleve az erre a célra kihelyezett konténerbe került, így csak kicsi a helyreállítani való. Ha nem volt elegendő konténer, akkor persze macerásabb a dolog, mert össze kell gyűjteni az utolsó papír fecnit és berakni az elszállító konténerbe. Ez több időt és több energiát igényel.

Sajnos ez csak az optimális eset, mert napjainkban ez már nem így zajlik.

A nemzetiségi lakosságnak – bár nem tudom, miért kaptak bármilyen titulust, inkább hívjuk őket úgy, ahogy évszázadok óta: cigányoknak – ez a legnagyobb bussines (nem hinném, hogy ők tudják ez mit jelent). Agyig túrják magukat a szemétben, és tökéletesen megterítik vele a környéket, mindenféle kontroll és felügyelet nélkül.

A szelektív hulladékgyűjtés kitalálója is megirigyelhetné azt az alaposságot, ahogyan ezek szétválogatják a szemetet.

Darabról darabra, a szó tényleges értelmében átnyálazzák, megízlelik, és ha kell meg is, verekszenek egy-egy zsírosabb darabért. Persze teszik ezt a teljes, igen terebélyes családjukkal, a nagymamától a karon ülő csecsemőig bezárva, mindenki részvételével, igen hangosan üvöltve, hogy jól lehessen hallani, hogy minden mocsok az övék. Veszekszenek, túrnak, pakolnak, mintha soha egy forint segélyt nem kaptak volna. Persze a nemes fémet az utolsó grammig összeszedik, hiszen pontosan ismerik a napi árfolyamokat.

Hihetetlen mocskot és kuplerájt hagyva maguk után a környéken.

Ezek után miért is vannak felháborodva, ha egy kicsit másképp kezeljük őket?