Jelenlegi helyBlogok / HiresAli blogja / Anyázás a köbön

Anyázás a köbön


HiresAli képe

Írta HiresAli - Beküldve 17 március 2008

Milyen érdekes, ahogyan változik az emberek véleménye.

A minap éppen ballagok haza a piacról, kezemben a szokásos 3 liter tej és egy fél kiló túró. Szembe jön velem ex-anyósom, én, mint jól nevelt gyereke anyámnak, köszönök előre, hiszen eltöltöttünk egymás mellett 12 évet. Persze ő ezt figyelmen kívül hagyja, minek is köszönni egy olyan embernek, aki ott hagyta a lányát. Azért megkérdezi, hogy meg állok egy pillanatra. Még mindig jól neveltségemre hagyatkozva, leállok mellette, bár erősen késében vagyok. Utólag tudom, hogy nem kellett volna, sőt, tán ha kikerülöm, jobban járok. Ezt nem tanítottam meg édes anyám.

Majd, in medias res, megkérdezi, hogy miért járatom le és miért ócsárolom minden felé a „kedves” lányát és az unokáját. Mert majd Ő, ott aláz meg engem, ahol a legjobban fáj! Erősen bambulok és lesek ki a fejemből, hogy „MIVAN?”, nem nagyon értem a dolgot. Mondom is gyorsan, hogy én ilyesmit nem teszek. Persze őt ez nem nagyon érdekli, és csak nyomja tovább, hogy miként hordom le az unokáját mindenkinek.

Itt végképp elvesztettem a fonalat, hiszen Dórival valamilyen szinten még tartom is a kapcsolatot, sőt jól meg is vagyunk.
Visszautasítván a vádakat, úgy döntök, hogy erre nekem nincs szükségem, hiszen már semmi közöm ahhoz a családhoz, és egy ilyen után már azt gondolom, hogy kár, hogy valaha volt. Igaz nem csak ezért.

Tovább indulok.

De azért még megkapom, hogy ki is tartott el engem az elmúlt 12 évben!?

Ki is? A lánya! A lánya???

Azért vannak meglátások.

18 éves korom óta dolgozom, ha nem is folyamatosan, de mindig volt mukahelyem, de ha az nem volt netán, de bevételem mindig volt. Kvázi volt pénzem. Ezen kívül, amíg anyám élt, alám tett mindent, mondhatni ki volt nyalva a seggem is. Sajnos anyám meghalt 2 éve, de addig Ő tartott el. Az elmúlt 2 évben meg igen szép fizetést kaptam a munkahelyemtől, sőt anyám halála után elszórtunk közel 1 millió forintot. Akkor tehát ki is tartott el???

Azért utánam szólt még valamit, valami kellemetlent anyámra vonatkozóan, szerencséjére ezt nem értettem, ugyan is az egyetlen dolog, amit NEM TOLERÁLOK, ha anyámat szidják.

Lehet nem ő volt a világ legjobb édes anyja, az is lehet, hogy nem volt szent, sőt, halálosan össze is tudtunk veszni vele, de soha nem rendelte egyikünk boldogulását sem a másikunk kitaníttatása alá. Soha nem tett különbséget kettőnk között!